2015. március 24.

Kéksajtos körtés diós tészta Lajos Maritól

A Szakácsmustra 9. fordulójára készült ez a gazdag ízű étel Lajos Mari receptje alapján. Az eredeti recepttől nem sokban tértem el, más formájú tésztát választottam és Gorgonzolát Rokfort helyett. A lényeg, a belevalók tökéletes ízharmóniája így is megvalósult, nagyon finom volt.



Hozzávalók:

25 dkg szines rövid durumtészta (itt orechiette)
2 Conference körte
3 szál szárzeller
maréknyi dió
teáskanálnyi vaj
olivaolaj
morzsolt szárított zsálya
kevés tej
10 dkg Gorgonzola Picante sajt
frissen őrölt bors

A diót durvára vágtam és száraz serpenyőben kissé megpirítottam.
A tésztának feltettem a vizet melegedni. A szárzellert pedig zöldséghámozóval megskalpoltam, 2-3 mm-es darabokra szeleteltem és blansíroztam, mert szerettem volna a szép zöld színét megtartani.
Egy másik edénybe tettem az olivaolajat és a vajat és beleszórtam a zsályát. Néhányat kevertem rajta, majd rátettem a felkockázott körtét. Kicsit pirítottam – pároltam, majd hozzáadtam a szárzellert is. Ezzel is főztem néhány percig.


Közben a tésztavizet megsóztam, a tésztát pedig a csomagoláson megadott ideig főztem. A levéből néhány kanálnyit a mártáshoz kevertem. Kevés tejet is adtam hozzá, végül beletördeltem a Gorgonzolát.

Addig melegítettem csak, amíg a sajt elokvadt és már tettem is bele a leszűrt tésztát. Jól összeforgattam, a darabolt diót pedig a tetejére szórtam.


2 megjegyzés:

  1. Nagyon nagyon szépek a képek, és biztos az íze is remek! Én még régebben egy hasonló összetevőjű salátát készítettem Lajos Mari receptjei közül (http://www.lajosmari.hu/recept/609/szolos-almas-szarzellersalata) az is nagyot üt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeretem az ilyen íztársításokat :) Megkeresem ezt a szőlőset is, köszi :)

      Törlés