2015. március 13.

Medvehagymás kenceficék

Érdekes ez a medvehagyma dolog, az ember alig várja, eltenne magának egy egész rétre valót, aztán meg az az egy üvegnyi pesto is feledésbe merül, ami a hűtőben árválkodik. Mert van más, mindig újabb és újabb zöldek, sárgák, stb. Jöjjön most egy pestoval készült tojássaláta és egy friss levelekkel készült túrókrém.


Hozzávalók a tojássalátához:

2 keményre főzött tojás jól kihűtve
görög joghurt vagy tejföl
mustár
olivaolaj
méz
frissen őrölt bors
medvehagyma pesto 

Az alapot jól kikevertem, majd a feldarabolt kemény tojásokat beleforgattam és edényben hűtőbe tettem. Ez fontos, össze kell érniük az ízeknek. Frissen nekem nagyon harsányan kikiabált (kibrummogott ☺) belőle a medvehagyma, de néhány óra elteltével már tökéletesen elsimultak az ízek.
Lehet bele friss, ropogós szárzellert is mártogatni, vagy csak egyszerűen pirítósra kenni.

Hasonlóan tavaszi ízbomba a medvehagymás túrókrém is:

Hozzávalók a túrókrémhez:

25 dkg tehéntúró
kb. 2-3 evőkanál tejföl
kb. fél deci olivaolaj
fél csomag medvehagyma felaprítva
1 citrom lereszelt héja
chilipehely
löttyintésnyi lime lé
fehérbors

Ugyancsak kikeverni és adni egy kis időt neki, hogy az ízek összeérjenek.

2 megjegyzés: