2016. február 15.

Sertéssült knédlivel és párolt káposztával

egy igazi klasszikus fogás. A hozzám hasonló korúak még anno a Csehszlovák időkből ismerik, ma azonban mind Csehországban, mind Szlovákiában nagy népszerűségnek örvend. De mitől is ne lenne jó? 



Sertéssült
1 szép kg körüli sertéstarja, melyet előző nap száraz páccal (őrölt kömény és frissen őrölt fekete bors) jól bedörzsölünk.  Sózzuk és néhány gerezd fokhagyma társaságában sütőben megsütjük (ki – ki ahogy szokta/szereti).

Knédli
30 dkg finomliszt
2 dkg élesztő
kb. 2 dl langyos víz
2 evőkanál olivaolaj
frissen őrölt fekete bors
1 mokkáskanál cukor

A knédlihez a pizzatészta  receptjét használtam, szinte egy az egyben. A lisztet, sót, borsot kidagasztottam a langyos vízben, cukorban és olivaolajban felfuttatott  élesztővel. Amikor megkelt, 6 részre osztottam és teniszlabda méretű golyókat formáztam belőle. Letakartam és tovább pihentettem, amíg összeállítottam a gőzölő szerkezetet.


Egy nagyon nagy fazékba (8 literes) beletettem 3 db ételformázó gyűrűt (fánkszaggató is tökéletesen megteszi), arra pedig egy kapcsos tortaforma alját. Akkora legyen ez utóbbi, hogy körben 2-3 cm távolság legyen a fazék oldalához képest. A fazékba vizet öntöttem (lehet sós víz), de ez ne érjen fel a tortalap magasságáig. Fedő alatt felforraltam a vizet, majd az így képződött gőzkamrában 20 perc alatt kigőzöltem a knédliket. Két részletben tettem oda őket, sütőpapírra. Ahogy sejtettem, jól megnőttek, kb. zsemle méretűek lettek.


Fontos, hogy amint kivettük őket, azonnal kenjük be olvasztott vajjal és takarjuk is le valamivel, nehogy megkérgesedjenek.

Párolt káposzta
1 kg savanyú káposzta összevágva kiöblítve és kinyomkodva
5-6 dkg zsír
6 evőkanál kristálycukor
1 púpozott teáskanál őrölt kömény
őrölt bors

A zsíron lepirítottam a cukrot és a köményt, rátettem  a káposztát és  2 dl vizet, fedő alatt kis lángon 1 órát pároltam, majd zsírjára pirítottam. Akkor kész, ha már serceg ☺ A végén még be lehet állítani az ízeket sóval, illetve cukorral.



Tálalhatunk, egy szép szelet a sültből, egy adag káposzta és egy knédli gombóc felszeletelve. A sülthús megmentett szaftjával is locsoljuk meg!  Jó étvágyat !

3 megjegyzés: