2018. március 4.

Brownie


bármily hihetetlen is, de én még nem sütöttem brownie-t. Az okát nem tudom, valahogy kimaradt. Most viszont több tábla csokoládé halmozódott fel itthon, így hát belevágtam. Tényleg nagyon egyszerű, pillanatok alatt össze lehet keverni és gyorsan megsül. Az íze meg..... isteni 😋


Hozzávalók:

15 dkg 70%-os csokoládé
8 dkg vaj
1 pohár cukor (2 dl-es pohárral) – lehet több vagy kevesebb ízlés szerint
1 burbon vaniliás cukor
2 egész tojás
½ mokkáskanál só
½ pohár finomliszt (2 dl-es pohárral mérve)
1 evőkanál holland kakaópor

Első lépésként beizzítottam a sütőt légkeveréssel 230º. Ennek idő kell, még több is, mint amennyi a süti kikeveréséhez.


Forrásban lévő víz fölött felolvasztottam a csokoládét a vajjal együtt. Levettem a tűzről, hozzákevertem a cukrot és addig kevertem amíg fel nem olvadt. Addigra annyira le is hűlt a massza, hogy mehettek bele az enyhén felvert tojások. Végül a sóval és a kakaóporral elkevert liszt következett. Egy fényes, egységes massza alakult ki.


Egy kicsi, 20-20 cm-es tepsit kibéleltem sütőpapírral, beleöntöttem a masszát és 12 percig sütöttem. A tepsiben hagytam teljesen kihűlni, majd szeleteltem. Nem szabad túlsütni, a közepeépen még folyós a csoki, amikor kivesszük a sütőből. Hidegen pont jó lesz. Vanilia fagyival az igazi



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése